Bemutatkozás |
Az alapítványról |
Támogatóink
Bemutatkozás
Ürömön a néptáncoktatás 1974-től Gaál András (Népművészet Ifjú Mestere, Örökös Aranysarkantyús táncos) és Szalavári Anna (Népművészet Ifjú Mestere) vezetésével kezdődött el. Egy zsűri így jellemezte a csapatot: "Ez a kis falu tele van őstehetségekkel."
Ennek az lehet a legvalószínűbb magyarázata, hogy a 40-es évektől a 70-es évekig betelepült szatmári, jászsági, mezőkövesdi népesség hozta magával saját tánchagyományait és tánckészségét. Próbálkoztunk gyűjtő munkával, de sajnos oly mértékben csappant meg az őslakos svábok lélekszáma, hogy számottevő helyi tánckultúra jelenléte nem igazolható. Szándékunkban áll a Kárpát-medencei táncok mellett, a szomszédos településeken még megmaradt sváb táncok, gyermekjátékok valamint népszokások visszatanulása és tanítása.
Az öregek elmondásából és visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Király Zoltán 1951-ben az MNDSZ szervezettel 16 tagú tánccsoportot hozott létre, melynek vezetője Lengyel Mária tanárnő volt.
Az 1980-84-ig tartó időszakot Dicső Géza (Aranysarkantyús táncos) neve jelezte. 1984-85-ig Szilvási Károly (Harangozó-díjas, Aranysarkantyús táncos) és Tarnai Ildikó (Aranygyöngyös táncosnő) tanítottak. 1985-87-ig Tarnai Ildikó egyedül folytatta az oktatást.
Az 1991-94-ig tanító Medve Nórától és Dicső Gézától vette át a csoport vezetését Tokai Tibor (Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc tagozata, koreográfus) és Grülling Zsuzsanna, (Magyar Táncművészeti Főiskola) ekkor vette fel az együttes az Ürömi Öröm Néptáncműhely nevet. Ez az időszak 1996-2000-ig tartott, melynek köszönhetően ma Ürömön, alapfokú művészeti iskola működik. Ekkor a gyermekek, a fellépések és a versenyek számának növekedése szükségessé tette, hogy a csoport jogi formában működjön tovább, így 2000-ben megalakult az Ürömi Öröm Néptáncműhely Alapítvány, Krausz Ferenc alapításával. 2001-től kapcsolódott vissza a munkába Szilvási Károly, Szilvásiné Tarnai lldikó és vendég oktatóként Gaál András is visszatért. Az alapítvány tagjaként és táncoktatójaként köszönthetjük Végső Miklóst (Magyar Táncművészeti Főiskola tanára, Harangozó-díjas). A nyári táborokban Béres Anikó (Harangozó-díjas) és Lengyel Szabolcs a Honvéd Művészegyüttes táncművészei tanították a gyerekeket nagy szeretettel. Jelenleg is több csoportban folyik a néptánc oktatás az óvodás kortól a felnőtt korosztályig.
2003-ban az alapítvány kibővült klasszikus balett csoporttal is, kis csoport (6-10 éves korig), nagy csoport (12-felnőttekig) vezetője Mozola Viktória (Magyar Táncművészeti Főiskola Néptánc tagozat, klasszikus balett pedagógus).
A csoportok létszáma ma meghaladja a 150 főt. A néptánccsoport szakmai fejlődését mi sem bizonyítja jobban, hogy több külföldi meghívásnak eleget téve népszerűsítették a magyar néptáncot és ismertették meg Üröm nevét Marseillesben, Drezdában, Lengyelországban, Erdélyben.
Rendszeres résztvevői és szervezői vagyunk a falu kulturális rendezvényeinek. Amire méltán büszkék lehetünk, azok a téli, nyári és gyermek népzenei és néptánc fesztiváljaink. Az alapítvány célul tűzte ki, hogy hatékonyan segítse a csoport működését, az előadásokat, fesztiválokat és a néptánc táborokat a szükséges anyagi és egyéb eszközök megteremtésével.
Az 1992-ben megrendezett első Téli Fesztivál célja az volt, hogy először egy színpadon lépjen fel az öt hivatásos együttes: a Honvéd Művészegyüttes, a Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes, a Budapest Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház. Nagy örömünkre csatlakoztak a Fesztiválhoz a társművészetek jeles előadói is, például a Szegedi Kortárs Balett, a Magyar Állami Operaház szólistái, stb. Neves színészek és táncművészek fogadták nagy örömmel meghívásunkat és kápráztatták el fantasztikus produkcióikkal a nézőket. A teljesség igénye nélkül említenénk meg néhány nagyszerű művészt, akik felléptek a Téli Fesztiválokon: Bubik István, Novák Péter, Kovács Gerzson Péter, Ladányi Andrea, Horváth Csaba, Kovács Kriszta, Borbély László.
A Téli Fesztivált – mely kétnapos, nagy rendezvénnyé nőtte ki magát – 2000-ben felváltotta a Nyári Fesztivál, amely azóta is nagy sikerrel kerül megrendezésre. Ezen a fesztiválon helyet kapnak az ürömi civil szervezetek és a közös nagy színpadon együtt mutathatják meg tudásukat. A Duna Karnevál állandó meghívottként, különböző népek és nemzetek tánc és zene, sőt, gasztronómiai kultúrájával ismertette meg az ürömieket. A rendezvény évről-évre több látogatót vonz, legutóbb a nézők száma megközelítette az ötezres nagyságrendet.
2002-ben indult útjára a Gyermek Népzenei és Néptánc Fesztivál, ahol sok száz gyermek – a legkisebbektől a legnagyobbakig – mutathatja meg tudását a színpadon. Fontosnak tartottuk erősíteni a gyermekek népzenei és néptánc élményét az eseményt záró közös táncházzal.